Weishaupt RoadShow-állomás: a szegedi ELI-ALPS Lézerközpont

A vendégek és a Weishaupt munkatársai a reggeli órákban érkeztek meg Szegedre, az Art Hotelbe, melynek egyik konferenciatermében került sor a szakmai előadásokra: Hegyi Gábor, a Weishaupt gáz és olaj tüzelőberendezésekről, majd Versits Tamás a Weishaupt fűtési rendszerekről beszélt.

A szünetben kávé és üdítők, az előadások végén pedig reggeli várta a vendégeket.

Ezt követően indultunk tovább az ELI-ALPS kutatóbázisra. Szeged északnyugati részén – valamikor laktanyák álltak itt – 2013-ban kezdődött a beruházás, mely saját költségvetésből és Uniós forrásokból valósult meg. Az eredményes működéshez olyan világszerte ismert intézmények biztosítják a hátteret, mint a Szegedi Tudományegyetem, az MTA Szegedi Biológiai Központja, az MTA Lendület Program. 

A regisztrációt követően az objektum karbantartási/üzemeltetési igazgatója vezette körbe a látogatókat a létesítményben.

Láthattuk látogatói ablakokon keresztül többek között a laboratóriumokat (melyek éppen beüzemelés alatt álltak), az épületkomplexum más részében a lézerek telepítése folyt.

Mivel a Weishaupt vendégei érkeztek látogatóba, ezért bejuthattunk az öt épület hőközpontjába is, ahol 4 Weishaupt WM-G 20/2 típusú folyamatos szabályzású Low-NOx tüzelőberendezés üzemel Viessmann kondenzációs kazánokon.

Az ELI-ALPS kutatási nagyberendezés elsődleges feladata az, hogy ultrarövid impulzusokat szolgáltató fényforrások széles skáláját tegye hozzáférhetővé a nemzetközi tudományos közösség különböző felhasználói csoportjai számára. 

A létesítmény másik fontos küldetése a nagy csúcsintenzitású és nagy átlagteljesítményű lézerek tudományos és technológiai fejlesztésének elősegítése. 

Az ELI-ALPS (Extreme Light Infrastructure, Attosecond Light Pulse Source) épületegyüttesét 2017. május 23-án adták át, és így nevezetes tudománytörténeti fejlesztés eredményét tekinthettük meg. Az ELI Európa egyik legnagyobb lézeres tudományos kutatási infrastruktúrája lesz. 

A szegedi központ teljes kapacitással várhatóan 2019-től működik.