III. Épületgépész Diákok Nyílt Nap a Weishaupt-nál

Az eseményre 2018. október 5-én a meghívott szakközépiskolákból rekordszámú, közel 180 diák és tanára jött el.

Biatorbágyi telephelyünkön délelőtt 9 órától vártuk vendégeinket, akik saját kisbuszokkal, illetve (a Weishaupt által bérelt) transzfer autóbusszal, egymás után érkeztek meg Budapestről, Békéscsabáról, Debrecenből, Egerből, Győrből, Hatvanból, Miskolcról, Nagykanizsáról, Szegedről, Szentesről, Székesfehérvárról és Zalaegerszegről.

Az időjárás idén is nagyszerűen alakult, egész nap verőfényes napsütésben volt részünk.

A regisztrációt követően – melynek során átadtuk egy kvízjáték kérdőívét – a program az alábbiak szerint alakult: a diákokat 20-25 fős csoportokra osztottuk azért, hogy az előadásokat/bemutatókat mindenki közelről kísérhesse nyomon, a csoportok ne zavarják egymást. Rácz József a Weishaupt Kft. ügyvezetője köszöntött minden csoportot, majd ezt követően az előtérben bemutatta a kiállított Weishaupt rendszereket és égőket, mesélt a Weishaupt több mint 200 éves történetéről, kiemelve a fantasztikus fejlődést hozó utolsó 80 évet.

A bejáratnál folyamatosan futott a Weishaupt új, díjnyertes (link) image-filmje. 

Az elméleti oktatóban 20-20 perces előadásokat tartott Hegyi Gábor és Versits Tamás a Weishaupt égőkről és a Weishaupt fűtési rendszerekről.

Az eseményen jelen volt a EuroSkills 2018 részéről Szigetvári Csilla versenyre felkészítő szakértő, valamint Miklós Ádám versenyző, aki sokféle szerelés-technológiát (forrasztás, préselés...)  mutatott be az érdeklődő diákoknak. Sőt, lehetett azt a gyakorlófalat is látni, melyen Ádám a versenyre felkészült.

gyakorlati oktatóban: az egyik Weishaupt szerviztechnikus füstgáz-mérési bemutatót tartott gázégővel felszerelt próbalángcsövön. Egy másik, nagytapasztalatú technikusunk kondenzációs kazán bemutatót tartott  fali ill. az álló készüléken.

Az érdeklődők megnézték a Weishaupt 2002-ben épített kazánházát is, a házat fűtő kondenzációs falikazánokat, a levegős hővisszanyerő/előkészítő rendszert, a napkollektorral (és a kazánokkal) táplált melegvíztárolót

Az előadások és bemutatók közötti időben a raktárban csocsóasztal, valamint Forma 1-es kerékcserét is ki lehetett próbálni, természetesen időméréssel.

A napfényben úszó telephelyen felállított asztaloknál amerikai hot-dogüdítők és kávé várta a diákokat.

A rendezvény végén a bátrabb látogatók leadták a kitöltött kérdőíveket, melyek kiértékelésére október 19-én, a Weishaupt Suzuki RoadShow állomás alkalmával került sor. A helyesen válaszolók közül, Rácz József ügyvezető húzta ki a szerencsés nyertest, aki 

Temesi Dávid Attila, a Verebély László Szakgimnázium és Szakközépiskola tanulója. 

Ő egy Nespresso kávéfőzőgépet nyert – gratulálunk neki!