Nyílt Nap 2016

A Weishaupt Kft. sikeres Nyílt Napot tartott szeptember 30-án – a jövő szakembereinek.

A Weishaupt mindig nagy jelentőséget tulajdonított a szakképzésnek, évek óta hirdeti a duális képzés fontosságát. Ezért is hívtunk meg minden épületgépészettel kapcsolódó középiskolát. Több mint 100 – köztük németországi – tanuló jött el hozzánk – tanáraik kíséretében.

A gyönyörű időben készült csoportképen együtt a zalaegerszegi, székesfehérvári szegedi, gyulai, pécsi és budapesti iskolák tanulói.

Biatorbágyi telephelyünkön már 9 órától vártuk a jövő szakembereit és kísérő tanáraikat – mindent meg akartunk mutatni. A regisztrációkor mindenki kapott Weishaupt jegyzettömböt és tollat, hogy az előadásokon jegyzetelni is tudjanak.

Vendégeink először az előtérben találkoztak a Weishaupt hírnevét megalapozó tüzelőberendezésekkel. (link)

Az elméleti oktatóban a Weishaupt díjnyertes image-filmje volt látható. Hegyi Gábor a Weishaupt égőkről, Versits Tamás a Weishaupt fűtési rendszerekről tartott, a legfontosabb jellemzőket és a korszerűséget bemutató előadásokat. (link)

A fiatalokat nem csak az elmélet, hanem a gyakorlat is nagyon érdekelte. A 2002 óta oktatási célokra üzemelő Weishaupt próbalángcsövön, üzemelő gázégővel ismertettük a füstgáz-mérés (link) eljárását és fontosságát, bizonyítottuk a nagyon alacsony emissziós jellemzőket. Másik szervizes munkatársunk fali és álló (link) kondenzációs kazánjainkat mutatta be.

A magyar és német Kamarák sokéves együttműködésében német diákok is velünk voltak egész nap! Őket sem hagytuk ki semmiből – anyanyelvükön hallhatták az égő-üzembehelyezés fontos dolgait, a termékbemutatókat.

Amikor 2002-ben elkészült a Weishaupt magyarországi központja, akkor meghatározó gondolatunk volt az energiatakarékosság: kondenzációs technika, hővisszanyerés, síkkollektoros HMV-készítés, (link) átlátható szerelés. Örömmel mutattuk meg – az irodáinkat és raktárunkat fűtő/hűtő – hőközpontunkat.

A Weishaupt egyedülálló szolgáltatását – rendelkezésre állás 24 órában az év 365 napján – egy belülről is megnézhető Weishaupt-szervizautó jelezte.Egy hőtermelő/-elosztó rendszer sok elemből áll össze egésszé. Hatalmas érdeklődéssel figyelték a fiatalok – ki is próbálhatták – a Vörsas Kft. műanyaghegesztési technológiai berendezéseit.

Ennyi program alatt könnyen meg lehet éhezni: egész nap „zsírosdeszka” és frissen készült hot-dog várta vendégeinket.

Egy verőfényes nap nem múlhat el játék nélkül: az ifjaknak lehetőségük lesz egy írásbeli kérdés-felelet játékban részt venni. A győztes kiválasztása sorsoláson történik, melynek értékes díját a nyertes a Weishaupt Kft. év végi rendezvényén veheti át.